Elég rég nem írtam. De most az aktualitásokat fogom összefoglalni. Aztán majd visszakanyarodok oda, ahol tartottam. Egyszer majdcsak összeér a kronológia.
Nos Richárd szombaton betöltötte a 4 hónapot. Pénteki hivatalos mérés szerint 5710 gr és 64 cm (10 centit nőtt születése óta). Szóval amolyan nyúlánk típus, kis sportos alkat. Szeme még mindig kék és a haja is szőkés, de a doki mondta, hogy még változhat a szemszíne is úgyhogy ne éljem bele magam még, hogy egy kis Robert Redfordom van.
Trükkök, amiket már tud: hason kinyomja magát és hosszan nézelődik. Hasról átfordul hátra mindkét irányba (hátról hasra még nem, de ráutaló magatartást már tanúsít). Egyre többféle hangot képes kiadni, szeret "beszélni". Néha igen hangosan rikkantgat. Szereti, ha mondókázok vagy énekelek neki (na ezt csak és kizárólag akkor követem el, ha kettesben vagyunk) ő is be szokott kapcsolódni. Alvásilag is egész jók vagyunk. Ha épp megfelelő időben kapom el és rakom be a kiságyába akkor elalszik egyedül is, egyébként némi susogás és hátsimi segítségével.
Éjszaka egyszer szokott kelni általában kajálni. Foga még nincs, de nagyon nyálzik és tömi a kezét a szájába. Kezeit egyre jobban használja, legcukibb amikor felhúzza a vállát és úgy tördeli a kezeit, és mindehhez ezerrel vigyorog. Még egyelőre csak anyatejen él szerencsér, volt némi para, hogy keveset hízik, de aztán belehúzott. Lassan elkezdjük majd az almalét stb-t kóstolgatni, (pszt csak a védőnő meg ne tudja, mert a mániája, hogy 6 hónapos koráig semmmmit csak anyatejet), kíváncsi leszek hogy fogadja az új ízeket. Vizet pl pohárból tök ügyesen iszik.Próbáltuk cumisüvegből is, arra nagyokat mosolygot, nem igazán tudta mit kell vele csinálni.
És persze nagyon nagyon fontos történés, hogy tegnap végre végre megvettem életem első autóját. Egy bordó 10 éves Skoca Feliciát. Aranyos ki autó, vezetni is jó. Egyelőre gyakorolnom kell a vezetést, mert hétvégén nagy útra készülünk, megyünk Vácra fórumtalira. Én nagyon várom már.
2009. május 25., hétfő
2009. május 11., hétfő
Az a csodás 9 hónap
Tényleg csodás volt. Annyira vártam már, hogy anyuka lehessek, hogy tényleg csodásnak éltem meg. Persze voltak reggeli rosszullétek és a Rennie jó barátom volt a vége felé, de semmi súlyos terhességi tünetem nem volt. Nagyon fitti voltam. Jártam tornázni és egészen november közepéig dolgoztam is. Tovább is bírtam volna, csak már kedvem nem volt, annyira máshol járt az agyam.
Először a hugom tudta meg a jó hírt. Nem bírtam magamban tartani, na meg ő a vesémbe lát. Aztán elmentem a dokimhoz, minden rendben. A dokitól hazafelé felhívtam anyuékat, persze nem vették fel, hogy erre járok beugrom. Úgyhogy csak úgy beállítottam. Vacsi közben mondtam meg, hogy úton a 3. unokájuk. Nagyon örültek. Anyu már kezdte is tervezni a baba kötött takaróját.
Aztán elmondtuk a sógornőmnek is. Magán kívül volt az örömtől. Most pedig Ricsi és Szilvi között dúl a szerelem.
Pocakom pedig csak nőtt és nőtt. Náhány élesszemű kollégám ki is szúrta már jó korán (nem a pocakból, hanem mert olyan más lettem). Torkomban dobogó szívvel mondtam el a 12. hét után a főnökömnek. Aki hihetetlenül jól fogadta, nem győzött gratulálni.
Teltek múltak a hetek. Csatlakoztam egy fóromhoz, ahol olyan kismamik voltak, akik szintén januárra várták a babájukat. Életem egyik legjobb döntése volt. Annyit segítettünk egymásnak és még most is sok hasznos dolgot tudunk meg egymástól. Együtt sírtunk együtt nevettünk és izgultunk mindenkiért.
Kb a 19. héten kezdtem érezni Pöttömkét. Akkor már tudtuk hogy fiú lesz, de persze ez csak akkor tutibiztos, ha már kibújt. Szóval ezért volt ilyen uniszex neve. Később egyre jobban és jobban. Csodálatos volt érezni, hogy valaki mocorog bennem. Persze ezt a mocorgást nem nagyon mutatta meg másnak. Zoli csak sokkal később érezte, amikor már nagyon intenzív volt.
És csak gömbölyödtem gömbölyödtem. Csodás élmények voltak az ultrahangok, amikor hallhattam a kisfiam szívdobogását és megmondták, hogy minden rendben van vele. Voltunk 4D-s ultrahangon is. Zolit én még olyan fülig érő szájjal sose láttam mint akkor. A dvd-t körülbelül a fél város látta, olyan büszkén mutogatta.
Szóval várakoztam és próbáltam elképzelni milyen lesz, ha már hárman leszünk. Már akkor tudtam, hogy igazából előre nem lehet elképzelni ilyesmit. Csak akkor amikor már a kezemben tarthatom a gyerekemet. De amikor már tényleg megszületett Ricsi, még akkor sem igazán fogtam fel, akkor se éreztem rögtön, hogy ez mekkora változás.
Történt még más is ez alatt a 9 hónap alatt. Apu beteg lett, megműtötték, kezelték, ami nagyon megviselte, de bíztunk... Karácsonykor azt sem engedte, hogy kép készüljön róla, annyira maga alatt volt. Aztán januárban kórházba került. Pontosan nem tudni mi volt a baja. Január 12-én reggel jött a telefon... apu meghalt. Már nem tudta megvárni a kisunokáját. Mindenkit padlóra tett a dolog, értem meg mindenki aggódott. Nagyon lassan dolgozza fel az ember az ilyesmi, valószínű bennem is a kisbabám tartotta a lelket. De tudom apu most is velünk van és onnan fentről figyel és vigyáz ránk.
Közben jártunk már hetente 2szer CTG-re, egyre erősebb volt a várakozás bennem. Ricsi meg elég későn fordult be, úgyhogy a császármetszés mint Damoklész kardja lebegett felettünk. De befordult, úgyhogy hatott a rábeszélés ;-) Szóval eltelt 39 hét. Ami nagyrészt szuper jó volt. Imádtam várandós lenni. (annyi mindent tudnék még írni erről az időszakról, bkv-zós élményeimet, kismamatárnásat, kollégák aranyos beszólásait, az álomkórosságot, a gyomorégést stb. talán majd menet közben megemlékezem ezekről a szösszenetekről is).
Először a hugom tudta meg a jó hírt. Nem bírtam magamban tartani, na meg ő a vesémbe lát. Aztán elmentem a dokimhoz, minden rendben. A dokitól hazafelé felhívtam anyuékat, persze nem vették fel, hogy erre járok beugrom. Úgyhogy csak úgy beállítottam. Vacsi közben mondtam meg, hogy úton a 3. unokájuk. Nagyon örültek. Anyu már kezdte is tervezni a baba kötött takaróját.
Aztán elmondtuk a sógornőmnek is. Magán kívül volt az örömtől. Most pedig Ricsi és Szilvi között dúl a szerelem.
Pocakom pedig csak nőtt és nőtt. Náhány élesszemű kollégám ki is szúrta már jó korán (nem a pocakból, hanem mert olyan más lettem). Torkomban dobogó szívvel mondtam el a 12. hét után a főnökömnek. Aki hihetetlenül jól fogadta, nem győzött gratulálni.
Teltek múltak a hetek. Csatlakoztam egy fóromhoz, ahol olyan kismamik voltak, akik szintén januárra várták a babájukat. Életem egyik legjobb döntése volt. Annyit segítettünk egymásnak és még most is sok hasznos dolgot tudunk meg egymástól. Együtt sírtunk együtt nevettünk és izgultunk mindenkiért.
Kb a 19. héten kezdtem érezni Pöttömkét. Akkor már tudtuk hogy fiú lesz, de persze ez csak akkor tutibiztos, ha már kibújt. Szóval ezért volt ilyen uniszex neve. Később egyre jobban és jobban. Csodálatos volt érezni, hogy valaki mocorog bennem. Persze ezt a mocorgást nem nagyon mutatta meg másnak. Zoli csak sokkal később érezte, amikor már nagyon intenzív volt.
És csak gömbölyödtem gömbölyödtem. Csodás élmények voltak az ultrahangok, amikor hallhattam a kisfiam szívdobogását és megmondták, hogy minden rendben van vele. Voltunk 4D-s ultrahangon is. Zolit én még olyan fülig érő szájjal sose láttam mint akkor. A dvd-t körülbelül a fél város látta, olyan büszkén mutogatta.
Szóval várakoztam és próbáltam elképzelni milyen lesz, ha már hárman leszünk. Már akkor tudtam, hogy igazából előre nem lehet elképzelni ilyesmit. Csak akkor amikor már a kezemben tarthatom a gyerekemet. De amikor már tényleg megszületett Ricsi, még akkor sem igazán fogtam fel, akkor se éreztem rögtön, hogy ez mekkora változás.
Történt még más is ez alatt a 9 hónap alatt. Apu beteg lett, megműtötték, kezelték, ami nagyon megviselte, de bíztunk... Karácsonykor azt sem engedte, hogy kép készüljön róla, annyira maga alatt volt. Aztán januárban kórházba került. Pontosan nem tudni mi volt a baja. Január 12-én reggel jött a telefon... apu meghalt. Már nem tudta megvárni a kisunokáját. Mindenkit padlóra tett a dolog, értem meg mindenki aggódott. Nagyon lassan dolgozza fel az ember az ilyesmi, valószínű bennem is a kisbabám tartotta a lelket. De tudom apu most is velünk van és onnan fentről figyel és vigyáz ránk.
Közben jártunk már hetente 2szer CTG-re, egyre erősebb volt a várakozás bennem. Ricsi meg elég későn fordult be, úgyhogy a császármetszés mint Damoklész kardja lebegett felettünk. De befordult, úgyhogy hatott a rábeszélés ;-) Szóval eltelt 39 hét. Ami nagyrészt szuper jó volt. Imádtam várandós lenni. (annyi mindent tudnék még írni erről az időszakról, bkv-zós élményeimet, kismamatárnásat, kollégák aranyos beszólásait, az álomkórosságot, a gyomorégést stb. talán majd menet közben megemlékezem ezekről a szösszenetekről is).
Gyerekünk lesz
... nem jött meg. Persze ez nálam szokott csúszni, á úgyse... Aztán még pár nap és még mindig nem. Egy pénteki napon vettem tesztet. Szombaton nem bírtam sokáig aludni, valamikor hajnal 5-kor teszteltem. Pozitívat. Zoli még aludt javában, mit sem sejtve. Én leültem mellé a fotelba, néztem hogy alszik és örömömben sírtam. Nem bírtam ki felébresztettem és az orra alá dugtam a tesztet.
Először fel se fogta mi van. Aztán azt mondta, ilyen hírre kelni.... És persze még hónapokig fel se fogta, hogy apa lesz.
Akkor május volt. Tehát ez egy éve történt. Ez alatt az egy év alatt rettentő sok minden megváltozott. Tragédia és boldogság. Volt minden.
Először fel se fogta mi van. Aztán azt mondta, ilyen hírre kelni.... És persze még hónapokig fel se fogta, hogy apa lesz.
Akkor május volt. Tehát ez egy éve történt. Ez alatt az egy év alatt rettentő sok minden megváltozott. Tragédia és boldogság. Volt minden.
Legyen gyerekünk...
Az úgy kezdődött, hogy Zolimmal már évek óta együtt voltunk, 2 éve együtt is éltünk, és én már mondogattam, hogy jó lenne egy gyerek. Apjuk elég alaposan megfontol mindent úgyhogy benne ez az elhatározás is később érett meg (az összeköltözés is úgy volt, hogy én mondogattam mondogattam, aztán egyszercsak előállt az ötlettel, mintha ő találta volna ki :-)). Egyszercsak azt mondta, hogy na mostmár lehet.
Nja, de ez nem megy ám ilyen könnyen. Eltelt 11 hónap az elhatározástól Pöttömke pocakba költözésééig. Először még csak lesz ami lesz, minden rákészülés nélkül egyszerűen csak nem vigyáztunk. Aztán némi önmegfigyelés, ilyen olyan tesztelgetés és semmi. Ezekkel is felhagytunk. Majd jön, ha jönni akar. Aztán újra nekibuzdultam a hőmérőzésnek, tesztelésnek... És pont akkor amikor marhára nem is számítottam rá ...
Nja, de ez nem megy ám ilyen könnyen. Eltelt 11 hónap az elhatározástól Pöttömke pocakba költözésééig. Először még csak lesz ami lesz, minden rákészülés nélkül egyszerűen csak nem vigyáztunk. Aztán némi önmegfigyelés, ilyen olyan tesztelgetés és semmi. Ezekkel is felhagytunk. Majd jön, ha jönni akar. Aztán újra nekibuzdultam a hőmérőzésnek, tesztelésnek... És pont akkor amikor marhára nem is számítottam rá ...
Blogoljunk
Párszor már belekezdtem a blog írásba, aztán valahogy feladtam. De most erős a motivációm. Kisfiamnak, Ricsinek szeretném megörökíteni születése történetét és azt ami vele/velünk történik. Manócskám már 3,5 hónapos, úgyhogy először is visszaemlékezések következnek valahol onnantól, hogy eldöntöttük apjával, hogy akkor mostmár jöhet a gyerek :-)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
