Az a csodás 9 hónap

Tényleg csodás volt. Annyira vártam már, hogy anyuka lehessek, hogy tényleg csodásnak éltem meg. Persze voltak reggeli rosszullétek és a Rennie jó barátom volt a vége felé, de semmi súlyos terhességi tünetem nem volt. Nagyon fitti voltam. Jártam tornázni és egészen november közepéig dolgoztam is. Tovább is bírtam volna, csak már kedvem nem volt, annyira máshol járt az agyam.

Először a hugom tudta meg a jó hírt. Nem bírtam magamban tartani, na meg ő a vesémbe lát. Aztán elmentem a dokimhoz, minden rendben. A dokitól hazafelé felhívtam anyuékat, persze nem vették fel, hogy erre járok beugrom. Úgyhogy csak úgy beállítottam. Vacsi közben mondtam meg, hogy úton a 3. unokájuk. Nagyon örültek. Anyu már kezdte is tervezni a baba kötött takaróját.

Aztán elmondtuk a sógornőmnek is. Magán kívül volt az örömtől. Most pedig Ricsi és Szilvi között dúl a szerelem.

Pocakom pedig csak nőtt és nőtt. Náhány élesszemű kollégám ki is szúrta már jó korán (nem a pocakból, hanem mert olyan más lettem). Torkomban dobogó szívvel mondtam el a 12. hét után a főnökömnek. Aki hihetetlenül jól fogadta, nem győzött gratulálni.

Teltek múltak a hetek. Csatlakoztam egy fóromhoz, ahol olyan kismamik voltak, akik szintén januárra várták a babájukat. Életem egyik legjobb döntése volt. Annyit segítettünk egymásnak és még most is sok hasznos dolgot tudunk meg egymástól. Együtt sírtunk együtt nevettünk és izgultunk mindenkiért.

Kb a 19. héten kezdtem érezni Pöttömkét. Akkor már tudtuk hogy fiú lesz, de persze ez csak akkor tutibiztos, ha már kibújt. Szóval ezért volt ilyen uniszex neve. Később egyre jobban és jobban. Csodálatos volt érezni, hogy valaki mocorog bennem. Persze ezt a mocorgást nem nagyon mutatta meg másnak. Zoli csak sokkal később érezte, amikor már nagyon intenzív volt.

És csak gömbölyödtem gömbölyödtem. Csodás élmények voltak az ultrahangok, amikor hallhattam a kisfiam szívdobogását és megmondták, hogy minden rendben van vele. Voltunk 4D-s ultrahangon is. Zolit én még olyan fülig érő szájjal sose láttam mint akkor. A dvd-t körülbelül a fél város látta, olyan büszkén mutogatta.

Szóval várakoztam és próbáltam elképzelni milyen lesz, ha már hárman leszünk. Már akkor tudtam, hogy igazából előre nem lehet elképzelni ilyesmit. Csak akkor amikor már a kezemben tarthatom a gyerekemet. De amikor már tényleg megszületett Ricsi, még akkor sem igazán fogtam fel, akkor se éreztem rögtön, hogy ez mekkora változás.

Történt még más is ez alatt a 9 hónap alatt. Apu beteg lett, megműtötték, kezelték, ami nagyon megviselte, de bíztunk... Karácsonykor azt sem engedte, hogy kép készüljön róla, annyira maga alatt volt. Aztán januárban kórházba került. Pontosan nem tudni mi volt a baja. Január 12-én reggel jött a telefon... apu meghalt. Már nem tudta megvárni a kisunokáját. Mindenkit padlóra tett a dolog, értem meg mindenki aggódott. Nagyon lassan dolgozza fel az ember az ilyesmi, valószínű bennem is a kisbabám tartotta a lelket. De tudom apu most is velünk van és onnan fentről figyel és vigyáz ránk.

Közben jártunk már hetente 2szer CTG-re, egyre erősebb volt a várakozás bennem. Ricsi meg elég későn fordult be, úgyhogy a császármetszés mint Damoklész kardja lebegett felettünk. De befordult, úgyhogy hatott a rábeszélés ;-) Szóval eltelt 39 hét. Ami nagyrészt szuper jó volt. Imádtam várandós lenni. (annyi mindent tudnék még írni erről az időszakról, bkv-zós élményeimet, kismamatárnásat, kollégák aranyos beszólásait, az álomkórosságot, a gyomorégést stb. talán majd menet közben megemlékezem ezekről a szösszenetekről is).