Az első fog

Igen igen, kérem szépen: Richárd csatlakozott az egyfogúak táborához. 5 hónapos és 2 napos korában a hajnali nemalvós reggeli tornázós hancúr közben fedeztem fel, hogy kibújt a jobb alsó nagymetszője. Az éle már kint van. Nyűgös persze nem a fog kibújása előtt volt hanem most utána az.... lehet jön a második számú....

Ricsi 5 hónapos

Nem vagyok valami szorgos blogíró. De most ugye hónapfordulója volt Richárdunknak úgyhogy ildomos beszámolni a paraméterekről és produkciókról. Tehát: Kiffiam 6340 gr 68 cm (házi mérés). Hasról hátra fordulást gyakorolja néha néha, de hátról hasra továbbra sem fordul át, viszont kitekerdik és csak nagyon picike kellene az átforduláshoz. Új, hogy négykézlábra áll és hintázik kicsit. Már képes helyváltoztató mozgásra is, nem is tudom hogyan, valami kúszás félével. Tehát már semmi sincs biztonságban ami a földön van. Egyelőre még mindig anyatejen él a gyermek. Párszor már kóstolt alma ill. baracklevet, csak hogy szokja. Lelkesedése elég mérsékelt.

Tegnap végre belátogattunk apa dolgozójába, na hát ott is mint mindenhol nagy sikere volt a gyereknek, milyen szép, milyen nagy, milyen aranyos stb stb az én mellem meg dagad a büszkeségtől ezerrel.

A gyerek alvókája elég rapszódikus. Nap közben néha hisztizik amikor lerakom aludni, pedig láthatóan álmos, máskor meg kis nézelődés után alukál másfél órát (pl. most is, azért tudok blogolni). Éjszakai alvás egész normális, néha még hajnalban is visszaalszik és akkor szunya van fél 9 -ig is akár.

Hét végén voltunk Tihanyban. Apa konferenciázott. Tervek szerint mi addig strandoltunk volna. Nos az időjárás ezt nem engedte, úgyhogy Balcsi parti sétálás és ücsörgés lett belőle. Minden esetre jól éreztük magunkat. Persze idegen helyen az alvás nem volt az igazi, Manócsk a fél éjszakát közöttünk töltötte. Nem baj, majd a telken gyakoroljuk a máshol alvás művészetét. Mert igen igen bizony apát sikerült rábeszélni, hogy egy hétre lemenjünk Szigetszentmártonba "nyaralni". Már nagyon várom. Remélem az idő is jó lesz.

És íme egy kép az öthónapos kissrácról:

Ricsi születése

Húúú nagyon le vagyok ám maradva. Ricsi már elmúlt 4,5 hónapos és még nem írtam meg a világra jöttét. Na most pótolom.

Ricsi ugye január 23-án született, császármetszéssel. Úgy kezdődött a dolog, hogy szivárgott a magzatvíz (én nem is voltam benne biztos, hogy az, ezért este helyett csak reggel mentünk a kórházba, jól le is lettem cseszve). Ott mondták, hogy na akkor irány a szülőszoba. Kaptam oxitocint (fájáserősítő). Nem nagyon hatott, nem jöttek a komoly fájások, és ráadásul amikor méhösszehúzódás volt, a baba szívhangja rosszabb lett, úgyhogy másfél óra után császár mellett döntöttek. Ricsi 11.50-kor született meg. Megmutatták és vitték őt a csecsemőosztályra engem meg az intenzív őrzőbe. 6 óra "pihi". Na akkor lassan kezdtem érezni... Nem részletezem, az első nap rettenetes volt, de komolyan napról napra jobb.

Másnap aztán lekerültem a gyerekágyas osztályra Ricsi meg hozzám. Azóta 0-24 ben együtt :-) Hétfőn jöttünk haza a kórházból, már a varratokat is kiszedték. Elkezdtük szokni egymást. Nagyrészt alszik-eszik üzemmódban volt. Kicsit össze volt nála keveredve a nappal meg az éjszaka, mert éjjel volt neki olyan periódusa, amikor kaja után nem alszik vissza, hanem nézelődik. Én meg ugye aludnék. A gyerek nem ismeri az órát, hol óránként kért enni, hol 4 óránként ébredt de ez mára már kialakult. Tejem beindult. Egyedül az alváshiány volt a probléma, mert a kórházban szinte semmit nem aludtam, itthon is csak órácskákat. Első héten anyu itt volt, meg Zoli is, aztán jöttek a kettecskén töltött napok.

Hát röviden ennyit Ricsi születéséről és az első napokról.

Mostanában

Elég rég nem írtam. De most az aktualitásokat fogom összefoglalni. Aztán majd visszakanyarodok oda, ahol tartottam. Egyszer majdcsak összeér a kronológia.

Nos Richárd szombaton betöltötte a 4 hónapot. Pénteki hivatalos mérés szerint 5710 gr és 64 cm (10 centit nőtt születése óta). Szóval amolyan nyúlánk típus, kis sportos alkat. Szeme még mindig kék és a haja is szőkés, de a doki mondta, hogy még változhat a szemszíne is úgyhogy ne éljem bele magam még, hogy egy kis Robert Redfordom van.

Trükkök, amiket már tud: hason kinyomja magát és hosszan nézelődik. Hasról átfordul hátra mindkét irányba (hátról hasra még nem, de ráutaló magatartást már tanúsít). Egyre többféle hangot képes kiadni, szeret "beszélni". Néha igen hangosan rikkantgat. Szereti, ha mondókázok vagy énekelek neki (na ezt csak és kizárólag akkor követem el, ha kettesben vagyunk) ő is be szokott kapcsolódni. Alvásilag is egész jók vagyunk. Ha épp megfelelő időben kapom el és rakom be a kiságyába akkor elalszik egyedül is, egyébként némi susogás és hátsimi segítségével.

Éjszaka egyszer szokott kelni általában kajálni. Foga még nincs, de nagyon nyálzik és tömi a kezét a szájába. Kezeit egyre jobban használja, legcukibb amikor felhúzza a vállát és úgy tördeli a kezeit, és mindehhez ezerrel vigyorog. Még egyelőre csak anyatejen él szerencsér, volt némi para, hogy keveset hízik, de aztán belehúzott. Lassan elkezdjük majd az almalét stb-t kóstolgatni, (pszt csak a védőnő meg ne tudja, mert a mániája, hogy 6 hónapos koráig semmmmit csak anyatejet), kíváncsi leszek hogy fogadja az új ízeket. Vizet pl pohárból tök ügyesen iszik.Próbáltuk cumisüvegből is, arra nagyokat mosolygot, nem igazán tudta mit kell vele csinálni.

És persze nagyon nagyon fontos történés, hogy tegnap végre végre megvettem életem első autóját. Egy bordó 10 éves Skoca Feliciát. Aranyos ki autó, vezetni is jó. Egyelőre gyakorolnom kell a vezetést, mert hétvégén nagy útra készülünk, megyünk Vácra fórumtalira. Én nagyon várom már.

Az a csodás 9 hónap

Tényleg csodás volt. Annyira vártam már, hogy anyuka lehessek, hogy tényleg csodásnak éltem meg. Persze voltak reggeli rosszullétek és a Rennie jó barátom volt a vége felé, de semmi súlyos terhességi tünetem nem volt. Nagyon fitti voltam. Jártam tornázni és egészen november közepéig dolgoztam is. Tovább is bírtam volna, csak már kedvem nem volt, annyira máshol járt az agyam.

Először a hugom tudta meg a jó hírt. Nem bírtam magamban tartani, na meg ő a vesémbe lát. Aztán elmentem a dokimhoz, minden rendben. A dokitól hazafelé felhívtam anyuékat, persze nem vették fel, hogy erre járok beugrom. Úgyhogy csak úgy beállítottam. Vacsi közben mondtam meg, hogy úton a 3. unokájuk. Nagyon örültek. Anyu már kezdte is tervezni a baba kötött takaróját.

Aztán elmondtuk a sógornőmnek is. Magán kívül volt az örömtől. Most pedig Ricsi és Szilvi között dúl a szerelem.

Pocakom pedig csak nőtt és nőtt. Náhány élesszemű kollégám ki is szúrta már jó korán (nem a pocakból, hanem mert olyan más lettem). Torkomban dobogó szívvel mondtam el a 12. hét után a főnökömnek. Aki hihetetlenül jól fogadta, nem győzött gratulálni.

Teltek múltak a hetek. Csatlakoztam egy fóromhoz, ahol olyan kismamik voltak, akik szintén januárra várták a babájukat. Életem egyik legjobb döntése volt. Annyit segítettünk egymásnak és még most is sok hasznos dolgot tudunk meg egymástól. Együtt sírtunk együtt nevettünk és izgultunk mindenkiért.

Kb a 19. héten kezdtem érezni Pöttömkét. Akkor már tudtuk hogy fiú lesz, de persze ez csak akkor tutibiztos, ha már kibújt. Szóval ezért volt ilyen uniszex neve. Később egyre jobban és jobban. Csodálatos volt érezni, hogy valaki mocorog bennem. Persze ezt a mocorgást nem nagyon mutatta meg másnak. Zoli csak sokkal később érezte, amikor már nagyon intenzív volt.

És csak gömbölyödtem gömbölyödtem. Csodás élmények voltak az ultrahangok, amikor hallhattam a kisfiam szívdobogását és megmondták, hogy minden rendben van vele. Voltunk 4D-s ultrahangon is. Zolit én még olyan fülig érő szájjal sose láttam mint akkor. A dvd-t körülbelül a fél város látta, olyan büszkén mutogatta.

Szóval várakoztam és próbáltam elképzelni milyen lesz, ha már hárman leszünk. Már akkor tudtam, hogy igazából előre nem lehet elképzelni ilyesmit. Csak akkor amikor már a kezemben tarthatom a gyerekemet. De amikor már tényleg megszületett Ricsi, még akkor sem igazán fogtam fel, akkor se éreztem rögtön, hogy ez mekkora változás.

Történt még más is ez alatt a 9 hónap alatt. Apu beteg lett, megműtötték, kezelték, ami nagyon megviselte, de bíztunk... Karácsonykor azt sem engedte, hogy kép készüljön róla, annyira maga alatt volt. Aztán januárban kórházba került. Pontosan nem tudni mi volt a baja. Január 12-én reggel jött a telefon... apu meghalt. Már nem tudta megvárni a kisunokáját. Mindenkit padlóra tett a dolog, értem meg mindenki aggódott. Nagyon lassan dolgozza fel az ember az ilyesmi, valószínű bennem is a kisbabám tartotta a lelket. De tudom apu most is velünk van és onnan fentről figyel és vigyáz ránk.

Közben jártunk már hetente 2szer CTG-re, egyre erősebb volt a várakozás bennem. Ricsi meg elég későn fordult be, úgyhogy a császármetszés mint Damoklész kardja lebegett felettünk. De befordult, úgyhogy hatott a rábeszélés ;-) Szóval eltelt 39 hét. Ami nagyrészt szuper jó volt. Imádtam várandós lenni. (annyi mindent tudnék még írni erről az időszakról, bkv-zós élményeimet, kismamatárnásat, kollégák aranyos beszólásait, az álomkórosságot, a gyomorégést stb. talán majd menet közben megemlékezem ezekről a szösszenetekről is).

Gyerekünk lesz

... nem jött meg. Persze ez nálam szokott csúszni, á úgyse... Aztán még pár nap és még mindig nem. Egy pénteki napon vettem tesztet. Szombaton nem bírtam sokáig aludni, valamikor hajnal 5-kor teszteltem. Pozitívat. Zoli még aludt javában, mit sem sejtve. Én leültem mellé a fotelba, néztem hogy alszik és örömömben sírtam. Nem bírtam ki felébresztettem és az orra alá dugtam a tesztet.

Először fel se fogta mi van. Aztán azt mondta, ilyen hírre kelni.... És persze még hónapokig fel se fogta, hogy apa lesz.

Akkor május volt. Tehát ez egy éve történt. Ez alatt az egy év alatt rettentő sok minden megváltozott. Tragédia és boldogság. Volt minden.

Legyen gyerekünk...

Az úgy kezdődött, hogy Zolimmal már évek óta együtt voltunk, 2 éve együtt is éltünk, és én már mondogattam, hogy jó lenne egy gyerek. Apjuk elég alaposan megfontol mindent úgyhogy benne ez az elhatározás is később érett meg (az összeköltözés is úgy volt, hogy én mondogattam mondogattam, aztán egyszercsak előállt az ötlettel, mintha ő találta volna ki :-)). Egyszercsak azt mondta, hogy na mostmár lehet.

Nja, de ez nem megy ám ilyen könnyen. Eltelt 11 hónap az elhatározástól Pöttömke pocakba költözésééig. Először még csak lesz ami lesz, minden rákészülés nélkül egyszerűen csak nem vigyáztunk. Aztán némi önmegfigyelés, ilyen olyan tesztelgetés és semmi. Ezekkel is felhagytunk. Majd jön, ha jönni akar. Aztán újra nekibuzdultam a hőmérőzésnek, tesztelésnek... És pont akkor amikor marhára nem is számítottam rá ...